Mézeskalács

mézeskalács recept

A mézeskalács mindig a karácsony hírnöke. Dekorációs célra, és édességként is megállja a helyét. Érdemes már karácsony előtt néhány héttel megsütni, mert eleinte kemény, és egy-két hét múlva puhul finomra. Advent időszakában nagyon jó elfoglaltság, bevarázsolja otthonunkba a karácsony hangulatát, és illatával betölti a lakást. Nekünk rengetegféle sütiszaggató formánk van, jártunkban-keltünkben itthon és külföldön mindig gazdagodik egy-egy különlegességgel a készlet. És mivel karácsonyfánk ékes díszei lesznek évről-évre, így mindig figyelünk rá, hogy minden formából jusson a fára is, és a tea mellé is. Ebből adódóan három, vagy inkább négy adagot is begyúrunk, kiszaggatunk, kisütünk, és díszítünk… Imádjuk a mézeskalács gyártás minden percét.

Mézeskalács – Hozzávalók:

2 tojás
30 dkg liszt
10 dkg virágméz
5 dkg vaj vagy margarin
1 tk szódabikarbóna
1 tk fahéj
1 tk szegfűszeg

Mézeskalács – elkészítése:

A por alakú összetevőket összevegyítjük, majd kis tálkát formázva beleütjük az egyik tojást, hozzáadjuk a vajat, és felmelegítve hozzácsorgatjuk a mézet. Alaposan összegyúrjuk, és lisztezett deszkán fél ujjnyi vastagságúra nyújtjuk. Kiszaggatjuk, és sütőpapírra tesszük, tetejét vékonyan megkenjük a másik felvert tojással lúdtollal.  Előmelegített kb. 170 Celsius fokos sütőben aranybarnára sütjük.

Mézeskalács díszítés:

Egy közepes tojás fehérjét felverünk, 17 dkg porcukorral. Habnyomóba töltjük, és díszíthetünk .

Szilvásgombóc

Szilvásgombóc recept

Szilvásgombóc – Hozzávalók:
80 dkg burgonya
1 db tojás
15 dkg zsír
25 dkg liszt
15 dkg zsemlemorzsa
10 dkg porcukor

őrölt fahéj
30 db szilva


Szilvásgombóc elkészítése

Szilvásgombóc amit mindenki szeret! Nem is gondolnád milyen egyszerű elkészíteni.
A burgonyát meghámozzuk és megfőzzük (lehet fordítva is, ki hogy szereti) és krumplinyomón átnyomjuk. A még meleg, áttört burgonyát liszttel, 1 tojással, diónagyságú zsírral, kevés sóval összegyúrjuk. Az így kapott tészta az alap gobmbóc tészta. Minden töltött gombócot ilyen tésztából készítünk, csak a tölteléken kell változtatni. Jelen recept szerint szilva lesz a töltelék.
A szilvákat kimagozzuk, a mag helyre kevés őrölt fahéjat, egy kávéskanál porcukrot (lehet akár kockacukrot is használni) teszünk. A tésztát kb 6-7 mm vastagra kinyújtjuk és négyszögekre vágjuk. Minden négyszög közepébe egy szilvát teszünk, gombócokká formáljuk, () sós vízben kifőzzük és szűrőn lecsorgatjuk. A gombócokat zsírban sárgára pirított zsemlemorzsában forgatjuk. Tálaláskor porcukorral meghintjük. Télen szilvaízzel is készíthetjük.

Almás-mákos paleo süti

Paleo süti recept - almás mákos

Az almás-mákos paleo süti felveheti a versenyt, bármelyik cukros-lisztes társával. Ez a maximum íz- no cukor kategória, minden íz megtalálja a helyét ebben a sütikölteményben, a nélkül, hogy hizlalna. Nagy kedvenc az amúgy “nem paleos” családom körében is 🙂

Paleo süti – almás-mákos hozzávalók:

Tészta:

  • 7 db tojássárgája
  • 5 db tojásfehérje
  • 5 dkg nyírfacukor (vagy eritritol)
  • 20 dkg darált mák
  • 1 kávéskanál szódabikarbóna

Almás töltelék:

  • 1 kg alma
  • 1 teáskanál őrölt fahéj
  • 5 dkg nyírfacukor (vagy eritritol)

Krém:

  • 5 tojássárgája
  • 7 dkg nyírfacukor (vagy eritritol)
  • 1 doboz Cocomas kókuszkrém (vagy 1 nagy doboz mascarpone light, ez a paleo light változat)
  • Esetleg vanília kivonat

Csokimáz a tetejére:

  • 5 dkg nyírfacukor (vagy eritritol)
  • 5 dkg víz
  • 5 dkg kókuszzsír (vagy vaj, lehet tisztítottat is kapni)
  • 5 dkg holland kakaópor ( jó minőségű legyen, magas kakaótartalommal)

Paleo süti elkészítése:

Érdemes az almás tölteléket, és a krémet elsőre elkészíteni, mert így kihűlnek mire töltelék lesz belőlük.

Lereszeljük az almát, lábasba tesszük, hozzáadjuk a cukrot és a fahéjat, kis lángon pároljuk addig, míg kicsit összeáll, de azért még kicsit ropogós is. Látni fogod az állagán, amikor már jó.

A krémhez felverjük a tojássárgát a cukorral, habosra, hozzáadjuk a kókuszkrémet, és folyamatos keverés mellett a tűzhelyen addig főzzük, míg be nem sűrűsödik. Fontos, hogy nem szabad forrásig főzni, mert összeugrik a tojássárgája.

Ha a mascarponés krémet választod, azt nem kell főzni, és a következőképpen készül: A krémhez felverjük a tojássárgát a cukorral, habosra, hozzáadjuk a vanília kivonatot, és a mascarponét, amivel szintén habosra keverjük.

A tésztához felverjük a fehérjét habnak, félretesszük. Majd kikeverjük a tojássárgát, habosra a cukorral. Hozzáadjuk a szódabikarbónát, és fakanállal belekeverjük a mákot, végül óvatosan beleforgatjuk a tojásfehérjét.

Két tepsibe kb. 1,5-2 cm vastagon sütőpapíron elkenjük, és előmelegített 200-230 C fokos sütőben kb. 5-10 percig sütjük. (sütőtől függően)

Ha minden kihűlt a lapokat félbevágjuk, így 4 lapot kapunk. Első lap-krém fele, második lap-alma töltelék, harmadik lap-krém másik fele, negyedik lap-tetejére csokimáz.

A csokimázhoz a cukrot összekeverem a vízzel, felmelegítem, és addig keverem míg a cukor fel nem oldódik benne. Ezután beleteszem a zsiradékot (kókuszzsír vagy vaj), végül a kakaóport, és az egészet robotgéppel felverjük, hogy krémes állagot kapjunk.

Ráöntjük a süti tetejére, egyenletesen elkenjük, hűtőbe tesszük. Kb. egy óra múlva fogyasztható.

Fahéjas csiga

Fahéjas csiga recept

A fahéjas csiga nálunk nagy kedvenc, így hát kötelező volt megtanulni, mert a házi fahéjas csigának nincs párja. Elsőre rémisztő, mert sokat kell hajtogatni, és kelt tészta, így e két információ alapján, már önmagában is elég félelmetes. Mindenki megnyugtatására, azon kívül, hogy viszonylag hosszú időt vesz igénybe, a világ egyik legegyszerűbb kelt tésztája, szerintem 🙂 Íme a fahéjas csiga recept, hát akkor lássunk neki:

Hozzávalók:

  • 30 dkg vaj
  • 3,5 dl tej
  • 30 dkg cukor
  • 30 g élesztő
  • 60 dkg liszt
  • 1 csipet só
  • kb. 1,5 -2 evőkanál fahéj
  • 25 dkg cukor (a megszóráshoz)

Fahéjas csiga elkészítése:

Miután ez egy vajas hajtogatott tészta, a vajjal kezdjük. Kivesszük a vajat a hűtőből, fontos, hogy ne legyen kőkemény. Előveszünk egy henger folpackot, kihúzunk belőle egy kb 40 cm-es darabot, erre a vajat rávágjuk téglalap formában, ráhajtjuk a fóliát a másik oldalára is, és így a fólia alatt kb. 1-1,5 cm vastagságú egybefüggő táblát készítünk belőle nyújtófával. Miután kész betesszük a hűtőbe.

Jöhet a tészta:

A tejbe beletesszük a cukrot és belemorzsoljuk az élesztőt, majd langyos, nem forró helyre tesszük (sütőben 30 C fok megfelelő).

Amíg ez felfut (megnő, buborékok keletkeznek benne…) egy nagy tálba beletesszük a lisztet, sót, majd, ha már felfutott, akkor hozzáadjuk az élesztős tejet, és jól összedolgozzuk.

A tésztából cipót gyúrunk, folpackba csomagoljuk, és egy órára a hűtőbe tesszük. 1 óra elteltével a tésztát kivesszük és a vajnál nagyobb téglalapot nyújtunk belőle. Rátesszük a közepére a vajat, a széleinél a tésztát ráhajtjuk, úgy, hogy a tészta teljesen befedje. Amikor befedtük, a nyújtófával egy kicsit finoman kinyújtjuk, vigyázva, hogy ne szakítsuk ki. Ezután többször félbe hajtogatjuk, fóliába tesszük, és betesszük újabb fél órára a hűtőbe. Ezután fél óránként kivesszük és mindig nyújtunk rajta, odafigyelve, hogy mindig ellentétes irányból nyújtsuk, és mindig hajtogatjuk. Ezt kb. 3x, 4x ismételjük.

Ezután kb. 200 C előmelegítjük a sütőnket, és a tésztánkból téglalapot nyújtunk. A tetejét kissé bevizezzük, és megszórjuk a fahéj és 25 dkg. cukor keverékével, ügyelve, hogy a széleire ne szórjunk, így majd könnyen összeilleszthetjük. Óvatosan feltekerjük, és kb. újnyi vastag tekercseket vágunk belőle.

Sütőpapírra tesszük, és kb. 25 perc alatt készre sütjük, vigyázva, mert a fahéj könnyen megég, ha túlsütjük. Nagyon finom 🙂