Édesburgonya gnocchi

Édesburgonyás gnocchi recept

A házi készítésű édesburgonya gnocchi tésztát, nem csak megenni élvezet, hanem elkészíteni is. Minden alkalommal mikor összevegyítem a hozzávalókat, és liszttel borított ujjammal elkezdem gyúrni a tésztát, hálás vagyok nagynénémnek a receptért, mert csodás élmény megalkotni is.

Édesburgonyás fnocchi – Hozzávalók:

0,4 kg édesburgonya püré (kb. 3-4 db édesburgonya)
0,4 kg liszt (plusz amennyit felvesz)
1 kiskanál só
1 csipet őrölt bors
2 csipet őrölt szerecsendió
10-15 dkg vaj
1 csomag petrezselyem
4 gerezd fokhagyma
Sajt (ízlés szerint)

Édesburgonyás gnocchi elkészítése


Első körben megmosod és félbevágod héjastól az édesburgonyát, enyhén megsózod (meg lehet kenni némi zúzott fokhagymával is) és előmelegített sütőben 175 Cº puhára sütöd, pont úgy, mintha sütőtököt sütnél. Amikor elkészült, és a villáddal beleszúrsz, krémesnek puhának illik lennie, mert így fogod tudni teljesen pépesíteni, és elegyíteni a liszttel. Fontos, hogy a végén puha, és egynemű tésztát kapjál. Ez lesz az édesburgonya gnocchi szíve-lelke.
Amikor megsült, hagyd kissé kihűlni, majd kikanalazod a héjából az édesburgonya pürét, amit villával, vagy botmixerrel még krémesebbé varázsolhatsz.
Az arányok tulajdonképpen nagyon egyszerűek 1 rész édesburgonya püréhez
1 rész lisztet kell adni, ha gluténmentesen akarod elkészíteni a Schar Mix it! Universal, vagy Farina lisztjét használd.

A hozzávalókat gyúródeszkára teszed: édesburgonya püré, liszt, só, bors, és őrölt szerecsendió.

És akkor belevetheted magadat az élvezetbe, az édesburgonya pürét, elkezded összegyúrni a liszttel, és a fűszerekkel, és ezt a keveréket addig gyúrod, míg tésztává nem formálható. Ahogy mondani szokták, „amennyit felvesz”, és ez ebben az esetben is igaz, ha kicsit ragadósabb a tészta, tegyél hozzá még lisztet, hogy bucivá tudd formálni. Érdemes végig lisztezett deszkán dolgozni, úgy nem ragad le a tészta.

Közben felteszel egy lábosban vizet forrni, amibe egy kiskanál sót, és némi olajat is tehetsz.

A tésztából, hat egyenlő méretű golyót formálsz. Minden golyóból aztán két ujjnyi vastag hurkát kell készítened, lisztes kézzel, lisztezett deszkán.

Lisztes késsel a hurkákat körülbelül másfél centiméteres darabokra vágod. Ezek a darabkák lesznek a gnocchik. A kis gnocchik tetejét díszítheted villa segítségével, vagy más díszítéssel. De, ha ezt kihagyod, attól még az íze tökéletes lesz.

Serpenyőben olvassz 150 g vajat, melyet jó barnára piríts, és finomra aprított petrezselymet, zúzott fokhagymát adj még hozzá. A bátrabbak ugyanezt a kombót készíthetik zsályával, vagy rozmaringgal, mindkét esetben erőteljesebb ízvilágot kaphatsz.

Amíg az édesburgonya sül a sütőben addig egy nagyobb mély tányérban a négy tojást, a lisztet és a szénsavas vizet összekevered.

A lisztes-díszes édesburgonya gnocchikat, adagokként a forró vízbe teszed, és 3-5 perc alatt, (mikor feljönnek a víz tetejére akkor jók) készre főződ. Az is a csoda része, mikor állsz a gőzölgő lábos felett, és életre keltesz egy isteni ételt azzal, hogy gonddal megsütötted, meggyúrtad, szeletelted, díszítetted, és végül kifőzted, hogy lecsöpögtetés után a fűszeres, forró vajban megforgasd. Mennyei!

Forrón, reszelt sajttal, legjobb hozzá a parmesan, vagy a pecorino sajt, de például kék penészes sajttal is isteni…tálalod!

Édesburgonyás frittata – tojáslepény

Édesburgonyás frittata

Édesburgonyás frittata gyors, egyszerű és nagyon finom. Az édesburgonyás frittata tulajdonképpen édesburgonyás tojáslepény. A frittata alapja a tojás és a liszt, édesburgonya ezenkívül szénsavas víz kell hozzá…

Édesburgonyás frittata – Hozzávalók:
2 dl szódavíz (buborékos ásványvíz)
2 ek liszt (lehet rizsliszt is)
4 db tojás
1 db nagyobb édesburgonya
1 ek olívaolaj
4 gerezd fokhagyma
csipet só
kevés fekete bors
fél fej vöröshagyma
petrezselyem
20 dkg reszelt sajt (trappista)

Édesburgonyás frittata elkészítése

Ez az alaptészta, ezt ízesítheted utána kedved szerint. Amikor összekeverted a hozzávalókat, pár percig állni hagyod, majd a tojásrántottához hasonlóan megsütöd. Vigyázva, hogy mikor megfordítod (mint a palacsintát) nem essen szét. Mikor mindkét oldalát ropogósra sütötted a serpenyőből tányérba fordítod.

Az édesburgonyát cikkekre vágod, és 175 cº fokra előmelegített sütőben, kevés olíva olajjal meglocsolva 10-15 percig sütöd.

Amíg az édesburgonya sül a sütőben addig egy nagyobb mély tányérban a négy tojást, a lisztet és a szénsavas vizet összekevered.

Miután megsült a krumpli és már puhán bele tudod nyomni a villád (ha nem találod elég krémesnek, botmixerrel pépesítheted), mint egy sütőtökbe, kihűtöd, és az édesburgonya pürét a tojásos keverékhez kevered.

Hozzáadod a keverékedhez az aprított fokhagymát, sózod, borsozod ízlés szerint.

Adhatsz hozzá még apróra vágva egy fél fej vöröshagymát, vagy petrezselymet is.

Reszelj le kb. 20 dkg trappista sajtot, de bármilyen sajt megteszi amit lehet reszelni és ezt is a keverékhez adod. Ha kicsit pikánsabbat szeretnél morzsolhatsz kecskesajtot is a tojáslepényedhez.

Amikor összekeverted a hozzávalókat, pár percig állni hagyod, majd olíva olajon a tojásrántottához hasonlóan megsütöd, de keverni tilos, simán hagyod, hogy az alja szépen megpiruljon! Ha már rázásra mozog egy kicsit, akkor jön a mutatvány nehezebb része, meg kell fordítani. Ha van még egy serpenyőd, amit rá tudsz fordítani és úgy átforgatod a másik serpenyőbe az a legjobb. Ha nincs akkor sem kell megijedni, mert egy alányúlva egy szélesebb fakanállal, vagy egy palacsinta forgató lapáttal meg lehet fordítani. Azt a lényeg, hogy ne essen szét! Megfordítás után néhány percet még sütöd, majd egy tányérba forgatva tálalható. Mint egy tortát tudod szeletelni.

A további változatoknak csak a képzeletünk szabhat határt! Megbolondíthatjuk, különböző fűszerekkel, sonkával, szalonnával, gombával…

Májgombóc

májgombóc - májgaluska recept

Májgombóc – Hozzávalók:
15 dkg borjú vagy sertésmáj
4 dkg zsír
2 dkg liszt
3 dkg zsemlemorzsa
1 db zsemle

őrölt bors
majoranna
2 dkg vöröshagyma
kevés zöldpetrezselyem
1 db tojás


Májgombóc elkészítése

Májgombóc az egyik legkedveltebb levesbetét. Egy jó húslevesbe kiváló választás. Mirelitet is lehet venni, de a saját készítésűnek, nincs párja. Egyszerű elkészíteni, bárkinek merem ajánlani.
A májat ledaráljuk vagy nagyon apróra vágjuk, majd hozzáadjuk a finomra vágott, zsírban vagy olajban megpirított vöröshagymát és az apróra vágott petrezselymet. A zsemlét vízbe áztatjuk, majd ha már jól átázott kivesszük és kézzel kifacsarjuk belőle a vizet. Ezután a zsemlét hozzáadjuk a májhoz. Sóval és a fűszerekkel megízesítjük, hozzátesszük a tojást, a morzsát, a lisztet és jól összekeverjük, majd gombócokat vagy galuskákat formálunk belőle. Forró sós vízben vagy levesben kifőzzük.

Guacamole

Guacamole recept egszerűen

A tradicionális guacamole alapja az avokádó. Már a Maja kúturában is a háziasított avokádót ették, nem véletlenül. Az avokádó rendkívül egészséges magas a K-, E-és C-vitamin tartalma, valamint  a gyümölcsök közül a legmagasabb magnézium, folsav forrással bír. Magas a telítetlen zsír tartalma, amely a koleszterinszint csökkentéséhez is hozzájárul. Fehérjetartalma magasabb, mint bármilyen más gyümölcsnek. Nagyon sok benne a béta-karotin. A gyümölcsök közül a legmagasabb magnézium, folsav, E-vitamin és K-vitamin tartalommal bír.

Amíg a legtöbb gyümölcsnek az érés folyamán nő a cukortartalma, addig az avokádó cukortartalma az idő előrehaladtával csökken. Rendkívül krémes, és felhasználási területe határtalan. Ha tanácstalanok vagyunk, hogy melyik avokádót vegyük meg, akkor tudunk biztosra menni, ha élénk zöld, és kemény, akkor még éretlen. Akkor jó, ha megnyomkodjuk, és a szerkezete puhább, és a színe halványabb zöld, már enyhén barnás árnyalatú. Közepén egy nagy mag van. Úgy tudjuk a legügyesebben megpucolni, ha hosszanti irányban körbevágjuk a magig. Könnyen szétnyitjuk, és kanállal ki tudjuk kanalazni a húsát a héjából.

Hozzávalók:

  • 2 egész avokádó húsa
  • ½ lime leve
  • 2-3 gerezd fokhagyma
  • 1 db édes pirospaprika
  • 1 nagy csomag koriander zöld
  • 1 nagy csomag petrezselyem
  • néhány csepp tabasco szósz
  • só, bors ízlés szerint

Az avokádót megpucoljuk, és a húsát villával pépesre törjük. A többi hozzávalót a salsa szószhoz hasonlóan nagyon apróra vágjuk. A végén ízesítjük.

Salsa

Salsa szósz recept

Az igazi klasszikus mexicói salsa szósz, és guacamole receptjét nagynénémtől tanultam, aki az Egyesült Államokban él, és kitűnő szakács. Amikor náluk jártunk New Yorkban, és nyaraltunk egy hetet Mexicóban is, a mexicói konyha szerelmesei lettünk. A mexicói konyha, olyan az USA-ban, mint Európában, az olasz konyha. Nagyon sok ételüket áthatja a latin-amerikai, és  karibi térség gasztronómiája, ami egyébként nagyon közel áll fűszerességét tekintve a magyar konyhához, ízvilágában azonban teljesen más, de nagyon finom.

Tehát jöjjön, az eredeti, és hamisíthatatlan salsa recept:

Salsa szósz recept:

A jó salsa lényege, hogy mindent nagyon apróra vágjunk. Így megmarad a zöldségek textúrája, de az ízek megfelelően tudnak vegyülni egymással. Kiváló előétel, és party-étel.

Hozzávalók:

4 db érett paradicsom

3 db halapeno paprika (lehet kapni már nálunk is mostanság, akár piacon, akár nagy áruházakban is előfordulhat), ha nem kapunk ne csüggedjünk, hegyes erős paprikából is el lehet készíteni, ebből 1 db nagyobb, vagy 2 db kisebbre lesz szükségünk, az erét vágjuk ki!

  • 1 nagy csomag koriander zöld, vagy szárított koriander 1 nagy evőkanálnyi
  • 2 csomag petrezselyem
  • 2 újhagyma zöldjével együtt
  • 3 gerezd fokhagyma
  • ½ vagy 1 lime teljes leve
  • 2 evőkanál olívaolaj