Csokikrém tortába, süteménybe, vagy csak úgy…

Csokikrém tortába recept

Csokikrém tortába nem olyan ördöngösség, mint ahogy azt elsőre gondolnánk. Igazán egyszerűen, mesés krémet készíthetünk otthonunkban. Minimális munka, odafigyelés és már kész is!

Hozzávalók:

  • 4 egész tojás
  • 150 g cukor
  • Csokoládé krémnél:  – 1 tábla olvasztott csokoládé (tej, vagy ét ízlés szerint) +két evőkanál kakaópor
  • a végén 100 g vaj
  • 500 g mascarpone
  • 1 zacskó zselatin fix (elhagyható), csak akkor szoktam beletenni, ha valamiért hígabbra sikerül a krém.

Csokikrém elkészítése:

A tojásokat a cukorral habosra keverjük, és hozzáadjuk az olvasztott csokoládét, és a kakaóport.  Ezalatt egy lábosban tegyünk fel vizet forrni, és egy másik kisebb lábosban, a forró vízgőz felett folyamatos keveréssel a tojásos keveréket sűrűre főzzük. Ha sűrű levesszük a tűzről, és elkeverünk benne 100 g vajat, még amíg meleg.

Ezután ezt félretesszük, és hagyjuk kihűlni.

Amikor kihűlt a krémünk, habverővel felverjük a mascarponét, és ehhez adjuk hozzá a csoki krémünket. Folyamatos keverés mellett teljesen elegyítjük az összetevőket.

Az eredmény isteni csoki krém, tölthetjük vele a tortánkat 🙂

Citromkrém tortákhoz, süteményekhez, vagy csak úgy…

Citromkrém recept

Citromkrém elkészítése nem bonyolult, sőt kifejezetten egyszerű. Nem kell, hozzá gyakorló szakácsnak lenni, hogy sikeresek legyünk benne. Kövesd az útmutatót és csodát fogsz tenni!

Hozzávalók:

  • 4 egész tojás
  • 150 g cukor
  • 3 nagy citrom leve
  • a végén 100 g vaj
  • 500 g mascarpone
  • 1 zacskó zselatin fix (elhagyható), csak akkor szoktam beletenni, ha valamiért hígabbra sikerül a krém.

Citromkrém elkészítése:

A tojásokat a cukorral habosra keverjük, és hozzáadjuk a citromok levét. Ezalatt egy lábosban tegyünk fel vizet forrni, és egy másik kisebb lábosban, a forró vízgőz felett folyamatos keveréssel a tojásos keveréket sűrűre főzzük. Ha sűrű levesszük a tűzről, és elkeverünk benne 100 g vajat, még amíg meleg. Ez a “lemon curd”.

Ezután ezt félretesszük, és hagyjuk kihűlni.

Amikor kihűlt a krémünk, habverővel felverjük a mascarponét, és ehhez adjuk hozzá a citrom krémünket. Folyamatos keverés mellett teljesen elegyítjük az összetevőket, reszelhetünk bele citrom héjat is. (kizárólag kezeletlen héjú citrom héjat reszeljünk a krémbe)

Az eredmény: isteni citromkrém, tölthetjük vele a tortánkat 🙂

Vaníliakrém tortákhoz, süteményekhez, vagy csak úgy…

Vaníliakrém recept

Vaníliakrém elkészítése nem bonyolult, sőt kifejezetten egyszerű. Nem kell, hozzá gyakorló szakácsnak lenni, hogy sikeresek legyünk benne. Kövesd az útmutatót és csodát fogsz tenni!

Hozzávalók:

  • 4 egész tojás
  • 150 g cukor
  • 1-1,5 evőkanál vanília aroma vagy vanília esszencia
  • 100 g vaj
  • 500 g mascarpone
  • 1 zacskó zselatin fix (elhagyható), csak akkor szoktam beletenni, ha valamiért hígabbra sikerül a krém.

Vaníliakrém elkészítése:

A tojásokat a cukorral habosra keverjük, és hozzáadjuk a vanília esszenciát vagy aromát. Ezalatt egy lábosban tegyünk fel vizet forrni, és egy másik kisebb lábosban, a forró vízgőz felett folyamatos keveréssel a tojásos keveréket sűrűre főzzük. Ha sűrű levesszük a tűzről, és elkeverünk benne 100 g vajat, még amíg meleg.

Ezután ezt félretesszük, és hagyjuk kihűlni.

Amikor kihűlt a krémünk, habverővel felverjük a mascarponét, és ehhez adjuk hozzá a citrom krémünket. Folyamatos keverés mellett teljesen elegyítjük az összetevőket, reszelhetünk bele citrom héjat is. (kizárólag kezeletlen héjú citrom héjat reszeljünk a krémbe)

Az eredmény: isteni vaníliakrém, tölthetjük vele a tortánkat 🙂

Muffin recept

Muffin recept

Muffin talán az egyik legkönnyebben elkészíthető sütemény, mindamellett nagyon mutatós. Gyerekekkel készíteni a legjobb, mert imádják töltögetni a kis papír formákat és a látvány, ahogy a munkájuk megnő a sütőben pótolhatatlan.

A sok-sok kipróbált, és kikísérletezett muffin recept után, nálunk ez vált be leginkább. Könnyű a tészta, és omlós, nem ragadós, és nem szárad ki, akkor sem, ha nem eszük meg rögtön!

Hozzávalók 24 darabhoz:

  • 450 g  finom liszt
  • egy fél zacskó sütőpor
  • csipet só
  • 200 g kristálycukor
  • 2 teljes tojás
  • 2,5 dl tej
  • 250 g joghurt (natúr)
  • 150 g vaj felolvasztva

Muffin elkészítése:

A száraz összetevőket fakanállal alaposan összekeverjük, úgy hogy teljesen elvegyüljenek egymással.

A tojásokat habosra verjük, habverővel, és fokozatosan hozzáadjuk a joghurtot, az olvasztott, de nem meleg vajat, és végül a tejet.  Ezt a keveréket hozzáöntjük a száraz keverékünkhöz, és fakanállal  nagy mozdulatokkal, levegősre, csomómentesre keverjük, vigyázva, hogy ne keverjük túl sokáig, mert akkor ragadós lesz.

Muffin papírral kibélelt tepsibe, arányosan elosztva előkészítjük a sütésre. A sütőt kb. 175 Cº -ra tesszük, előmelegítjük, és nagyjából 35 percig sütjük. Ha már szép aranybarna, és fogpiszkálóval ellenőrizve a belseje sem ragad már, akkor kivehetjük, kész van! Fantasztikus muffint sütöttünk  🙂