Mézeskalács

mézeskalács recept

A mézeskalács mindig a karácsony hírnöke. Dekorációs célra, és édességként is megállja a helyét. Érdemes már karácsony előtt néhány héttel megsütni, mert eleinte kemény, és egy-két hét múlva puhul finomra. Advent időszakában nagyon jó elfoglaltság, bevarázsolja otthonunkba a karácsony hangulatát, és illatával betölti a lakást. Nekünk rengetegféle sütiszaggató formánk van, jártunkban-keltünkben itthon és külföldön mindig gazdagodik egy-egy különlegességgel a készlet. És mivel karácsonyfánk ékes díszei lesznek évről-évre, így mindig figyelünk rá, hogy minden formából jusson a fára is, és a tea mellé is. Ebből adódóan három, vagy inkább négy adagot is begyúrunk, kiszaggatunk, kisütünk, és díszítünk… Imádjuk a mézeskalács gyártás minden percét.

Mézeskalács – Hozzávalók:

2 tojás
30 dkg liszt
10 dkg virágméz
5 dkg vaj vagy margarin
1 tk szódabikarbóna
1 tk fahéj
1 tk szegfűszeg

Mézeskalács – elkészítése:

A por alakú összetevőket összevegyítjük, majd kis tálkát formázva beleütjük az egyik tojást, hozzáadjuk a vajat, és felmelegítve hozzácsorgatjuk a mézet. Alaposan összegyúrjuk, és lisztezett deszkán fél ujjnyi vastagságúra nyújtjuk. Kiszaggatjuk, és sütőpapírra tesszük, tetejét vékonyan megkenjük a másik felvert tojással lúdtollal.  Előmelegített kb. 170 Celsius fokos sütőben aranybarnára sütjük.

Mézeskalács díszítés:

Egy közepes tojás fehérjét felverünk, 17 dkg porcukorral. Habnyomóba töltjük, és díszíthetünk .

Túrós pite

Túrós pite recept

A túrós pite vékony tésztájától, és a pompás-krémes túrókrémtől annyira finom. Elkészíteni egyszerű, még gluténmentes változatban is :), és a ráfordított idővel ellentétben, egy csodás finomságot kapsz. Málna, vagy eperöntettel, lekvárral, és ha nagyon édesszájú vagy, akár cukrozott tejszínhabbal kiegészítve még tökéletesebbé teheted.

Túrós pite- Hozzávalók:

tésztához:
(ez dupla adag, ha a tetejére is tennél, ha csak az aljára, elég mindenből a fele

45 dkg liszt
45 dkg vaj
15 dkg cukor
4 db tojás
1 db citrom reszelt héja
1 kk szódabikarbóna

a túrókrémhez:

1 kg túró
0,5 kg krémsajt („kimérős”)
3 db tojás
3 cs vaníliás cukor
4 ek kristálycukor

Túrós pite – elkészítése:

A túrós pitét a tészta összeállításával, majd összegyúrásával kezdd. Az alaptésztához minden összetevőt gyúródeszkára teszel, és alaposan összegyúrod. Az arányokat tekintve mindig úgy dolgozz, hogy ugyanannyi liszt, mint vaj, és 1/3 annyi cukor. Ez számszerűsítve: 45 dkg liszthez, 45 dkg vaj, és ehhez 15 dkg cukor szükséges, ehhez adjál még 4 db teljes tojást, 1 citrom reszelt héját, és egy kávéskanálnyi szódabikarbónát. Ha gluténmentesen akarod elkészíteni a Schar Mix it! Universal, vagy Farina lisztjét használd.

Ez tulajdonképpen a dupla adaghoz elég, így arra is marad tésztád, hogy rácsot, vagy mintákat készíts a pitéd tetejére. Fele mennyiséggel a pitesütőd alját burkolhatod csak ki.

Mikor összekeverted, és összegyúrtad a hozzávalókat, lisztezett deszkán, lisztezett sodrófával szép vékonyra nyújtod a tésztád, követve a pitesütőd alakját, hiszen ezt fogod kibélelni vele. Kivajazod a tepsit, vagy a pitesütő tálat, és a sodrófádra óvatosan feltekered a tésztád, úgy hogy nem ragadjon össze, tehát inkább legyen jó lisztes, mintsem, hogy egymáshoz ragadjon a vége, és az eleje…

Jó tanács, ha a pitesütőt szorosan a gyúródeszka mellé teszed, könnyebb átemelni a tésztát 🙂

És akkor jöjjön a túrókrém!

1 kg túrót krémesítesz, (áttörheted szitán, vagy robotgéppel pépesítheted), hozzáadsz 3 tojássárgáját, (a fehérjét külön habbá vered) 3 csomag vaníliás cukrot, 4 evőkanál kristálycukrot, és, most jön a lényegi rész! 🙂

0,5 kg krémsajtot teszek bele (én ebből a „kimérős” változatot szoktam beletenni, egyrészt mert olcsóbb, másrészt, mert krémesebb és finomabb). Végül, mikor már mindezt egyneműre keverted, belekanalazod a felvert tojásfehérjét óvatosan fakanállal, úgy hogy nem törjön nagyon össze. Ezektől lesz krémes, és könnyű a túrókrémed!

Ezután már nincs más dolgod, mint a kész túrókrémet rákanalazod a pite tésztára, és esetleg a tetejére a maradék tésztából rácsot készítesz, vagy díszíted. De ha nem teszed az sem baj, így is tökéletes lesz 🙂

175 Cº fokon, körülbelül háromnegyed óra alatt készre sütöd. Hmmm….

Citromos pavlova

citromos pavlova

A citromos pavlova minden ízében könnyed, és tökéletes. A pavlova torták alapja mindig a sült cukros tojásfehérje hab, ami már önmagában mennyei, és csábító. Ha mindez még citromkrémmel, és tejszínhabbal párosul az már maga az édes bűnbeesés… De milyen jó is néha bűnbe esni! 🙂 😉

A recept egyszerű és elkészíteni is könnyű.

Citromos pavlova – Hozzávalók:

tésztához:

6 db tojás
375 gr kristálycukor
2,5 tk kukoricakeményítő
1 db citrom reszelt héja
3 tk citromlé

a lemon curd -höz:

3-4 dl habtejszín
1 citrom reszelt héja
5 dkg mandula

Citromos pavlova – elkészítése:

A tojás fehérjéjét félig felvered, majd hozzáadod a cukrot és kemény habbá vered. Ha már kemény add hozzá és keverd el a kukoricakeményítőt, a reszelt citromhéjat, és a citrom levet.

Sütőpapírra körzővel egy kb. 20-25 cm-es kört rajzolj, és erre halmozd rá a cukros-citromos tojáshabodat a kör formában.

Ezt 150-160 cº fokon sima sütőben sütöd keményre, kb. 1 óra alatt.

Amíg sül elkészítheted a lemond curd -ot, vagy, ha neked ez túl intenzív ízű, akkor a citromkrémet. Ezeknek a receptjét itt találod:  citromkrém és lemon curd recept  találod.

Felvered habbá a tejszínt, ízlés szerinti mennyiségű porcukorral.

Amikor kihűlt a citromos pavlova alapunk, leveszed a sütőpapírról, ráhalmozod a citromkrémet, a tejszínhabot, a tetejére reszeled a citrom héját.

pirított mandulával megszórod, vagy a lemon curd -ből tegyél egy picit félre, és ezt a tetejére csurgathatod.

Húúúú…., tényleg egy őrült nagy bűnbeesés, de olyan jóóóó 🙂

Jó étvágyat!

Szilvásgombóc

Szilvásgombóc recept

Szilvásgombóc – Hozzávalók:
80 dkg burgonya
1 db tojás
15 dkg zsír
25 dkg liszt
15 dkg zsemlemorzsa
10 dkg porcukor

őrölt fahéj
30 db szilva


Szilvásgombóc elkészítése

Szilvásgombóc amit mindenki szeret! Nem is gondolnád milyen egyszerű elkészíteni.
A burgonyát meghámozzuk és megfőzzük (lehet fordítva is, ki hogy szereti) és krumplinyomón átnyomjuk. A még meleg, áttört burgonyát liszttel, 1 tojással, diónagyságú zsírral, kevés sóval összegyúrjuk. Az így kapott tészta az alap gobmbóc tészta. Minden töltött gombócot ilyen tésztából készítünk, csak a tölteléken kell változtatni. Jelen recept szerint szilva lesz a töltelék.
A szilvákat kimagozzuk, a mag helyre kevés őrölt fahéjat, egy kávéskanál porcukrot (lehet akár kockacukrot is használni) teszünk. A tésztát kb 6-7 mm vastagra kinyújtjuk és négyszögekre vágjuk. Minden négyszög közepébe egy szilvát teszünk, gombócokká formáljuk, () sós vízben kifőzzük és szűrőn lecsorgatjuk. A gombócokat zsírban sárgára pirított zsemlemorzsában forgatjuk. Tálaláskor porcukorral meghintjük. Télen szilvaízzel is készíthetjük.

Túrógombóc

Túrógombóc recept

Túrógombóc – Hozzávalók:
1 kg túró
3-4 tojás
10 dkg vaj
12 dkg búzadara
5-6 dkg rétesliszt

12 dkg zsemlemorzsa
10 dkg zsír
2,5 dl tejföl
lekvár

Túrógombóc elkészítése

Túrógombócot készíteni nem bonyolult, még is sokan nem kezdenek bele az elkészítésébe. Ez a recept az alap recept amit bárki el tud készíteni.
A vajat habosra kikeverjük a tojássárgákkal, majd hozzákeverjük a szitán áttört, vagy villával összenyomott túrót (a lényeg, hogy ne legyenek benne nagyobb darabok) , darát, lisztet, végül a tojásfehérjéből felvert habot. Jól összekeverjük és 3/4 órai pihentetés után gombócokat formálunk belőle, s forró, sós vízben kifőzzük. Akkor van kész, ha feljön a víz tetejére, de lehet, hogy ehhez egyszer meg kell keverni, mert, ha többet teszünk egyszerre a vízbe, akkor le tud ragadni az aljára. A vízből kiszedjük egy tésztaszűrővel, lecsurgatjuk és kis olajon vagy zsíron aranysárgára pirított zsemlemorzsában megforgatjuk. Tejföllel vagy lekvárral tálaljuk.

Oreo vanília shake házilag

Oreo vaníliás shake

Oreo vaníliás shake! A gyors éttermekben kapható shake-kek csodája már otthon is elérhető. Ha rendelkezünk egy kiváló minőségű turmix géppel, aminek nem okoz gondot a jégkockák ledarálása sem, már csak néhány hozzávalót kell beszereznünk, és tökéletes shake-et készíthetünk otthon is. Az oreós vaníliás shake ténylegesen fillérekből elkészíthető! Íme a recept:

Hozzávalók:

Oreo vaníliás shake elkészítése:

Alulra kerül a tej, és a fagyi, majd az összes többi hozzávaló. Körülbelül egy percig intenzíven turmixoljuk. Nagy üvegpohárban, vagy befőttes üvegben szervírozhatjuk, csokiöntettel, és tejszínhabbal még fokozhatjuk a hatást 🙂

Chimichanga gyors édesség

Chimichanga édesség

Az édes chimichanga (csimicsanga) gyorsan elkészül, és isteni!!! Komolyan 🙂 Ha gyors, egyszerű, és laktató desszertet szeretnénk, vagy egy leves mellé kiegészítőként, ne is gondolkozzunk másba.

Hozzávalók:

    • Annyi adag sima (nem magos, nem barna lisztes…) tortilla, ahány adagot szeretnénk. Ha a nagyobb méretűt vesszük, az lehet, hogy két embernek is elegendő, étvágytól függően.
    • Nutella
    • Banán (bármilyen más gyümölcsöt is tehetünk bele, ízlés szerint)
    • Olaj a sütéshez
    • Porcukor

Chimichanga elkészítése:

Kiterítjük a tortillákat. A közepére kerül egy nagyobb adag nutella, egy csíkban. Erre ráfektetünk egy héjától megfosztott banánt. Egyik oldalról behajtjuk a tortillát, a banán alá, majd két oldalt behatjuk a szélét, és végül felhengergetjük. Fogpiszkálóval, vagy hústűvel ügyesen összetűzzük. Ügyelve, hogy a töltelék nem folyjon ki a tortillánkból. Serpenyőben olajat hevítünk, és amikor már forró az olaj, beletesszük a tortillát. Mindkét oldalát aranybarnára sütjük. Ha kész van kivesszük, félbe vágjuk, egymásra helyezzük, és megszórjuk porcukorral.  Nagyon finom……. 🙂

A chimichanga édes desszertként, de sós-húsos egytálétel változatban is elkészíthető. Chimichanga recept itt.

Gluténmentes Torta – Epres Citromos Vaníliás

Gluténmentes torta recept

Nagyon örültem mikor kitaláltam, ezt a gluténmentes torta receptet, pláne mikor kiderült, hogy a végeredmény is isteni finom 🙂 Próbáltam már piskótát sütni többféle alapanyagból, a lényeg mindig az lett volna, hogy leginkább hasonlítson az igazi lisztes-cukros változathoz, és ne kelljen előre gyártott liszt keveréket venni aranyárban. Így született ez a recept, szerintem ha nem árulom el, hogy nem “igazi”, senki észre sem veszi…

Hozzávalók a gluténmentes piskótához:

  • 6 tojás
  • 4 evőkanál rizsliszt
  • 2 evőkanál kókuszliszt
  • 6 evőkanál eritritol, vagy nyírfacukor
  • 1/2 zacskó sütőpor

A tojásokat szétválasztjuk, és kemény habbá verjük a fehérjét. Ezután külön tálban fehéredésig keverjük a tojássárgáját, közben adagokban hozzáadjuk a cukrot, és a sütőport. Továbbiakban már csak fakanállal dolgozunk. A tojássárgás keverékhez adjuk a rizslisztet kanalanként egyesével, és fakanállal keverjük közben. Vigyázzunk, hogy ne “törjük” össze a lisztet. A végén adjuk hozzá a kókuszlisztet. Ezután jöhet bele a felvert tojásfehérje, amivel fellazítjuk a tésztánkat, de itt is vigyázunk, hogy ne “törjön” meg a hab, kellemes habos állagú tésztát kapunk. 25-30 cm-es sütőpapírral bélelt tortaformába öntjük, és 160-170 Cº előmelegített sütőben kb. 20 perc alatt készre sütjük.

Vaníliás-citromos Tortakrém hozzávalói:

  • 4 egész tojás
  • 150 g eritritol, vagy nyírfacukor
  • 1 nagy citrom leve, és reszelt héja
  • 1 evőkanál vanília esszencia, vagy 2 db vaníliás nyírfacukor
  • a végén 100 g vaj
  • 500 g laktózmentes mascarpone
  • 20 dkg eper

Gluténmentes torta (Epres Citromos Vaníliás) elkészítés:

A tojásokat a cukorral habosra keverjük, és hozzáadjuk a citrom levét, és a vaníliát.  Ez alatt egy lábosban tegyünk fel vizet forrni, és egy másik kisebb lábosban, a forró gőzfürdő felett folyamatos keveréssel a tojásos keveréket sűrűre főzzük. Ha sűrű levesszük a tűzről, és elkeverünk benne 100 g vajat, még amíg meleg.

Ezután ezt félretesszük, és hagyjuk kihűlni.

Amikor kihűlt a krémünk, habverővel felverjük a mascarponét, és ehhez adjuk hozzá a citromos-vaníliás krémünket. Folyamatos keverés mellett teljesen elegyítjük az összetevőket, reszelhetünk bele citrom héjat is. (kizárólag kezeletlen héjú citrom héjat reszeljünk a krémbe)

Ha minden kihűlt, félbe vágjuk a piskótánkat, és megkenjük krémmel, majd jön rá egy sor félbevágott eper, majd megint piskóta. Kívülről beborítjuk a tortánkat krémmel, és a tetejét eperrel díszítjük. Nálunk egy szelet sem maradt 🙂 Próbáljátok ki 🙂

Gluténmentes piskóta

Gluténmentes piskóta recept

Nagyon örültem mikor kitaláltam, ezt a gluténmentes piskóta receptet, pláne mikor kiderült, hogy a végeredmény is isteni finom 🙂 Próbáltam már piskótát sütni többféle alapanyagból, a lényeg mindig az lett volna, hogy leginkább hasonlítson az igazi lisztes-cukros változathoz, és ne kelljen előre gyártott liszt keveréket venni aranyárban. Így született ez a recept, szerintem ha nem árulom el, hogy nem “igazi”, senki észre sem veszi…

Gluténmentes piskóta 6 tojásból:

Hozzávalók:

  • 6 tojás
  • 4 evőkanál rizsliszt
  • 2 evőkanál kókuszliszt
  • 6 evőkanál eritritol, vagy nyírfacukor
  • Fél zacskó sütőpor

Gluténmentes piskóta elkészítése:

A tojásokat szétválasztjuk, és kemény habbá verjük a fehérjét. Ezután külön tálban fehéredésig keverjük a tojássárgáját, közben adagokban hozzáadjuk a cukrot, és a sütőport. Továbbiakban már csak fakanállal dolgozunk. A tojássárgás keverékhez adjuk a rizslisztet kanalanként egyesével, és fakanállal keverjük közben. Vigyázzunk, hogy ne “törjük” össze a lisztet. A végén adjuk hozzá a kókuszlisztet. Ezután jöhet bele a felvert tojásfehérje, amivel fellazítjuk a tésztánkat, de itt is vigyázunk, hogy ne “törjön” meg a hab, kellemes habos állagú tésztát kapunk. 25-30 cm-es sütőpapírral bélelt tortaformába öntjük, és 160-170 Cº előmelegített sütőben kb. 20 perc alatt készre sütjük.

Briós

Briós recept

Briós a gyermekkorunk kedvenc péksüteménye. Mielőtt iskolába indultunk volna minden reggel a péknél kezdtünk, és vagy brióssal, vagy kakaós csigával indult a reggel. Megittuk hozzá a poharas iskola tejet, és ebédig már nem is kellett semmi más. Az édes, cukros tetejű briós rajzolata nap, mint nap más és más volt, és minden nap újabb illatos csodát kaptunk a helyi péktől. Az idő lehet, hogy megszépíti az emlékeket, de amikor ezt a receptet kipróbálod, megint ott fogsz állni az iskola kapuban, és már csak azt fogod sajnálni, hogy nem ihatod újra hozzá szögletes, műanyag pohárból a tejet 🙂

Briós recept hozzávalói:

  • 50 dkg liszt
  • 2 dl tej
  • 1 tojás
  • 1 vaníliás cukor
  • 5 dkg cukor
  • 10 dkg vaj
  • 4 dkg élesztő
  • csipet só

Briós elkészítése:

A vajat és a tojást kivesszük  a hűtőből és hagyjuk, hogy szoba hőmérsékletű legyen, mert így kellemesebb velük dolgozni.

A lisztet átszitáljuk, gyúródeszkára púpozzuk és hozzáadjuk a cukrot, vaníliás cukrot, tojást, vajat, vagy margarint, élesztőt és sót. A tejet lassan öntjük hozzá, miközben gyúrjuk a tésztát. Ha már leválik a kezünkről, és szépen összeállt akkor kész vagyunk a gyúrással. Meleg (nem hideg) helyen fél órán át kelesztjük. Fél óra alatt már látni kell rajta, hogy elindult, kezd dagadni. A gyúródeszkára tesszük, és egyenként mindből egy kb 2 cm átmérőjű hurkát sodrunk. Ha kész vagyunk és nagyjából mind egyforma hosszú, bentről kifelé haladva egyesével csiga formában feltekerjük, ügyelve, hogy szoros legyen a csigatekercsünk. A kész  tésztát letakarjuk, és ismét fél órán keresztül kelesztjük meleg helyen. Fél óra után ismét látványos növekedésnek indul a tészta. Sütőpapírra tesszük, és langyos tejjel alaposan bekenjük, a tetejét kristálycukorral megszórjuk, 180-200 fokos sütőben 20-30 perc alatt aranybarnára sütjük.