Csokikrém tortába, süteménybe, vagy csak úgy…

Csokikrém tortába recept

Csokikrém tortába nem olyan ördöngösség, mint ahogy azt elsőre gondolnánk. Igazán egyszerűen, mesés krémet készíthetünk otthonunkban. Minimális munka, odafigyelés és már kész is!

Hozzávalók:

  • 4 egész tojás
  • 150 g cukor
  • Csokoládé krémnél:  – 1 tábla olvasztott csokoládé (tej, vagy ét ízlés szerint) +két evőkanál kakaópor
  • a végén 100 g vaj
  • 500 g mascarpone
  • 1 zacskó zselatin fix (elhagyható), csak akkor szoktam beletenni, ha valamiért hígabbra sikerül a krém.

Csokikrém elkészítése:

A tojásokat a cukorral habosra keverjük, és hozzáadjuk az olvasztott csokoládét, és a kakaóport.  Ezalatt egy lábosban tegyünk fel vizet forrni, és egy másik kisebb lábosban, a forró vízgőz felett folyamatos keveréssel a tojásos keveréket sűrűre főzzük. Ha sűrű levesszük a tűzről, és elkeverünk benne 100 g vajat, még amíg meleg.

Ezután ezt félretesszük, és hagyjuk kihűlni.

Amikor kihűlt a krémünk, habverővel felverjük a mascarponét, és ehhez adjuk hozzá a csoki krémünket. Folyamatos keverés mellett teljesen elegyítjük az összetevőket.

Az eredmény isteni csoki krém, tölthetjük vele a tortánkat 🙂

Csokoládé olvasztás vízgőz felett

csokoládé olvasztás vízgőz felett

A csoki olvasztás technikája, egyszerűbb, mint elsőre gondolnánk. Sokan idegenkednek tőle, mert macerásnak, vagy bonyolultnak gondolják, pedig nem nagy ördöngösség a csoki olvasztás otthon. Ne tegyük, mert egyszerű, és lehetőségek végtelen tárháza nyílik meg előttünk, ha beletanulunk. Azt a célt szolgálja a vízgőz feletti olvasztás, hogy a csokink, ne direktbe kapja a meleget, hanem a forró vízgőzön keresztül, így nem tudjuk leégetni, és lassítjuk vele az olvasztási folyamatot. Először is szükségünk van hozzá két edényre.

Egy közepes méretű lábosra, és egy ennél kisebb lábosra, ami üzletekben kapható csokiolvasztó edény is lehet. A nagyobb edényt félig töltjük vízzel, és feltesszük forrni. Mikor már gyöngyözik, fölé tesszük a kisebb edényünket, amibe beletördelünk egy tábla csokit, és folyamatos keverés mellett olvasztjuk, egészen addig míg folyékonnyá nem válik. Érdemes hozzáadni 50-100 g vajat, ettől még krémesebb lesz a csokink.